forrás: internet

Iroda, ahol csengetni kell

A magyar élőerős vagyonvédelem köztudottan az alvállakozói, munkaerő kölcsönzői és még ki tudja mire épülő rendszerre épül.  Időről időre kapjuk a híreket a meglepő újításokról, melyekkel a „kirakatban lévő” fővállalkozók igyekeznek elrejteni alvállalkozóikat, illetve az illegális tevékenységüket.

Egy korábban patinás cég járt egyszer úgy, hogy pont a „borítékos” pénz szortírozása közben ütött rajtuk a hatóság, lefoglalva amit talált, így valahol érthető, hogy  a nem hivatalos tevékenységet nem hivatalos helyen végzik ezek a cégek.

Forrás: internet

Miért lehet ez fontos egy mezei biztonsági őrnek?   Sokszor nem is tudja, hogy éppen kinek dolgozik, a szervező, ügyintéző emberek ugyanazok, csak a bélyegző más.  Ha egy vagyonőr ügyeinek intézése közben olyan irodában találja magát, ahol nincs kint a cég neve, csengetni kell, emeleti a lakás-iroda , vagy hátsó udvari, joggal kezdhet gyanakodni. A probléma ott kezdődik, ha az adott alvállalkozó, vagy munkaerő kölcsönző megbukik, indul a nyomozás és érkezik a jól ismert „távkihallgató kérdőív”  Ilyen helyzetben a gyanútlan vagyonőr bűntársnak tűnhet.  

Vajon megéri?

error: Az oldal tartalma nem másolható!