SecBlog today internetes újság

Vagyonvédelmi információs és hírportál

FINA biztonsági szempontok

4 min read
frissítve:  2017 03 24  09:24

2017 július 14 – 30 között Magyarországon rendezik a FINA 17.-ik “vizes” világbajnokságát. A rendezvény hivatalos oldalán   – sajnos csak angol nyelven – elérhető a rendezvény kézikönyve, amely ITT megtekinthető.

Az esemény, egy világbajnoksághoz méltóan rendelkezik egy másik kézikönyvvel is, amely a rendezésről szól, rögzítve alapelveket, elvárásokat. Ez – szintén angol nyelven – ITT olvasható.

A világszerte forrongó biztonsági helyzetben kíváncsi voltam, hogy a FINA milyen módon tárgyalja rendezvényei védelmi szempontjait, így elmeztem a talált anyagot.

A kézikönyv BL13 –as jelű szakasza foglalkozik a biztonsággal, de rögtön az elején leszögezi, hogy az, a teljesség igénye nélkül készült. Maga a dokumentum az adott rendezvény összes helyszínére érvénye és láthatóan nagy súlyt helyez biztonsági témában a helyi szervezőkre és a kormányzati biztonsági szervekre. A BL13.2 szakasz beszél először az ellenőrzésről, amelyet a helyi hatósághoz delegál. Arra nem tér ki, hogy az ellenőrzés a védelmi tevékenység megvalósulását, esetleges minőségét, vagy maguknak a helyszíneknek a biztonsági ellenőrzését jelentik-e.

A biztonsági szempontból fontos kérdések, mint a munkabiztonság, tűzvédelem, orvosi ellátás, ideértve a rendezvények vagyonvédelmi biztonsági eljárásait, egy csomagban kerülnek kezelésre. Ebben a tekintetben a FINA követi a multinacionális nagyvállalatok gyakorlatát, amelyben az EHS / HSE ( környezetvédelem, munkabiztonság és vállalatbiztonság szavak angol nevének kezdőbetűiből álló rövidítés ) keretében a biztonsági kérdéseket együttesen kezeli. Ennek azért lehet jelentősége, mert a dokumentum több alkalommal hivatkozik a “security officer” –re  ( magyarul: biztonsági vezető ) amely feltételezi, hogy az előbbi három biztonsági témakörnek egy kinevezett felelőse van.

A kifejezetten vagyonvédelmi szempontokat a 13.5 pont foglalja össze röviden: A rendezvény helyszíneire történő illetéktelen belépés és a veszélyes eszközök bevitelének megakadályozása a biztonsági személyzet fő feladata.

A nézők tehát nem vihetnek be alkoholt, tűzijátékot, egyéb veszélyes eszközöket, erről a szervezők időben tájékoztatást kell, hogy adjanak, mármint, hogy ők mit tekintenek veszélyes eszköznek. ( a nézük adott esetben igen kreatívak tudnak lenni )

Fontos szempont a nézők irányítása a megfelelő helyre, végleges távozásuk ellenőrzése a forgókapun keresztül.

A dokumentum külön foglalkozik a politikai megnyilvánulások, provokatív cselekmények és a rasszizmus kérdésével, de arra külön nem tér ki, hogy ez a vagyonvédelmi szolgálat szintjén hogyan és milyen módszerekkel is kerül kezelésre. Valószínűleg lesz egy helyi dokumentum, amely ezeket a kérdéseket részletesen kezeli.

A biztonsági előírások súlyát a most elemzett dokumentum 13.17 pontja adja meg, ez foglalkozik az esetleges eltérések következményeivel, amely lehet figyelmeztetés, büntetés, vagy felfüggesztés a FINA tagságból, erről a FINA alapszabályai rendelkeznek.

Ennyit a FINA elvárásairól, amelyek inkább alapelveket, mint tényleges eljárásokat fogalmaznak meg. Az látszik, hogy a biztonsági a FINA értelmezésében csapatmunka, az egy másik kérdés, hogy a csapat tagjai hogyan lesznek ( vannak ) összeválogatva.   A hatósági tagok estében sok válogatni való nincsen, hiszen minden valamire való hatóság kötelezően képviselteti magát. A szolgáltatói oldallal kapcsolatban  találtunk egy EU-s tender felhívást, ennek eredménye kivonatosan:    A teljes eredményhirdetés ITT olvasható.

V.2.3)A nyertes ajánlattevő neve és címe

Valton-Sec Kft.
Fehérvári út 126-128.
Budapest
1111
Magyarország
E-mail: massanyi.peter@valton.h
NUTS-kód: HU101
A nyertes ajánlattevő kkv

V.2.4)A szerződés/rész értékére vonatkozó információk (áfa nélkül)

A szerződés/rész eredetileg becsült összértéke: 1 100 000 000.00 HUF
A szerződés/rész végleges összértéke: 1 096 500 000.00 HUF
V.2.5)Alvállalkozásra vonatkozó információk

Keressük még az előzetes paraméter jegyzéket, amely megfogalmazza a végrehajtó ( személy és vagyonőr ) állománnyal kapcsolatos elvárásokat. Érdekes lenne megtudni, hogy kik a civil szakemberek, milyen nem hatósági státuszú szervezetek, cégek, személyek kaptak felkérést a biztonsági csapatban történő munkára. Érdekes lenne tudni, hogy a Személy- Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai kamara, amely nevéből adódóan egyedüli legitim letéteményese a civil vagyonvédelem szakmaiságának, egyáltalán képviselteti-e magát szakmailag egy ilyen világrendezvényen

A témában megkeressük a FINA-t, illetve a magyarországi szervezőket, hogy kiderítsünk további informciókat.

Szerző: Perjési Zsolt

1 thought on “FINA biztonsági szempontok

  1. Pintér, Lázár a fővállalkozó alattuk a nem létező alvállalkozó azok viszik. De kérdem én ez a hatalmas összeg és mennyi az őré? Van e elég embere ezen cégeknek. Ne adhassák ki alvállalkozóknak. A kötelező 750-850 ft / óra.

Hozzászólás a(z) Független Vagyonvédelmi Szakszervezet Elnök bejegyzéshez

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük