SecBlog today internetes újság

Vagyonvédelmi információs és hírportál

PENNY – trükköző vagyonvédő(k)

4 min read

A PENNY Market üzletek őrzővédő cégei a vagyonvédelem állatorvosi lovai. Kifogyhatatlan forrása a kreatív és kevésbé ügyes trükköknek, a büntető ügyeknek és személyes történeteknek.

Cikkünk egy összetett helyzetet próbál értelmezni, egy vagyonőr jelzése alapján. Adott egy vagyonvédelmi alvállalkozó, amelyik eddig valahogy túlélte a szakmai viharait. Az egy őr egy üzlet elve alapján a dolgozók napi 12-15 órában átlagosan 200-250 órát dolgoznak, nagyjából 1,500 Ft-os nettó díjazásért. Erre már jön pár tízezer forint üzemanyag hozzájárulás is.
A munkaszerződés napi 8 órás „rendes” foglalkoztatásról szól, fix, 320 ezer forint nagyságrendű bruttó bérrel.
Már itt nem stimmel az elszámolás, hiszen a havi borítékban közel a duplája lapul a hivatalos pénznek. Első látásra is nyilvánvaló, hogy a járulékok terhére megy az elszámolás, bennfentes közlés szerint „csak így éri meg a cégnek”

Hogy legyen neve a gyereknek, a különbözet bejárási költségtérítésként kerül elszámolásra, hiszen, ha ez az összeg szerepel a bérpapíron, akkor minden rendben van…

forrás: olvasó

Probléma akkor van, ha egyéb társadalombiztosítási ellátás, segély, adókedvezmény visszaigénylés társul a hivatalos bérhez, netán táppénz. Ilyenkor üt be a probléma mindkét félnél, az egyik becsapva érzi magát, a másik pedig támadásként éli meg a dolgozó jelzését. Sok büntetőügy indult hasonló konfliktusok miatt, gyakran egy területvezető, vagy egy adminisztratív kolléga(nő) stílusa következményeként.
A mostani esetben sem lesz másképpen, információink szerint egy NAV részére készülő büntetőfeljelentés jogi és adószakmai előkészítése van folyamatban.

Színezi az esetet az is, hogy menetközben történt egy cégváltás a dolgozók háta mögött. Ez sem szokatlan a PENNY-s vagyonvédelmi cégeknél, amikor utólag kapja meg a dolgozó a munkaszerződését az új munkáltató nevével. – ez a jobbik eset, van olyan is, amikor szerződés nem, csak az utalás érkezik, vagy felkészültebb vagyon esetében a NEAK értesítés a telefonjára.

Ebben az esetben is jól jött a telefonos applikáció, hiszen forrásunk így szerzett tudomást az új munkáltatójáról. Később, amikor már ment a vita a „főnökséggel”, nem győzte készíteni a képernyőmenéseket a szinte napi szinten változó és visszamenőlegesen is módosított jogviszony változásokról.
Ez persze magyarázható ( lenne ) egy átlagos irodai fejetlenséggel, kapkodással, ha nem keveredne az ügybe azonnali papír aláíratási kényszer, vagy zsarolás szagú, elszámolás nehezítés…

A szerkesztőségünkhöz került dokumentumok, jelenléti ívek, bérelszámoló lapok, borítékok, a belső oldalon ugyanannak az irodai munkatársnak a kézírásával ( aki egyébként más iratokon tanúként is adja a nevét… ) NEAK rendszerben lévő adatok mentése és annak változásai. Nem utolsó sorban pedig hangfelvételek, amelyek egy aktuális vagyonőr – munkáltató képviselő viszony aktuális állapotát mutatja be.

Nagyjából egy éves időszakot látva és elemezve bizonyított a költségvetési csalás.

További adalék, hogy a cégváltáskor képbe került új cég és a régi cég tulajdonosok között rokoni kapcsolat látható és az is színesíti a képet, hogy ennek a szolgáltatónak egy másik érdekeltsége komoly biztonsági szolgáltatási ágazatban próbálja megméretni magát, valós teljesítési és verseny helyzetben. Talán ezért fontos minden áron megteremteni a forrást, egy reménybeli „tiszta” üzlethez.

Szerkesztői megjegyzés:
Cikkünk adat és információ tartalmát a szokásosnál jobban korlátoztuk, mivel az ügyben büntetőfeljelentés készül, illetve más forrásból hírt kaptunk egyéb hatósági érdeklődésről is.

ÉRDEMES ELOLVASNI