Sikertörténet – ritkábbik fajta

Posted by

Ha tetszik, kérjük kattints és oszd meg másokkal is!

 Pár héttel ezelőtt kétségbeesett üzenetet kaptunk egyik olvasónktól R. Z. Úrtól  Sikertörténet lévén neve monogramjának kiírásához hozzájárulásával bírunk.

A története röviden, egy biztonsági cég vagyonőreként betegszabadságra ment, majd nem sokkal később munkahelyet váltott.

A betegszabadság és a bérek elszámolása nem stimmelt, pár tízezer forint hiányzott. A területi vezetőnek többször jelezte ezt.

Ezt követően több hatósághoz fordult, indultak vizsgálatok, nem sok eredménnyel.

Ezt követően fordult R. Z. Úr szerkesztőségünkhöz, elküldve az összes, az ügyben releváns dokumentumot.

A szokásos szerkesztőségi gyakorlatunk szerint ki is küldtük a sajtómegkeresést a munkáltató részére. Ami azt után történt, internetes újságunk 10 éves fennállása alatt nem sokszor történt, fenyegető ügyvédi e-mail, vagy mellébeszélés helyett pár órán belül csörgött szerkesztőségi telefonunk és a cég vezetője volt a vonal másik végén tele kérdőjellel.

A sztori innentől kezdve hamar rövidre lett zárva, a cég semmilyen információval nem rendelkezett R. Z. Úr problémájáról. Ennek oka röviden, az említett területi vezető a fővállalkozó embere, valamilyen kommunikációs hiba miatt nem eszkalálta a problémát. A fővállalkozó céget nem említjük meg, mivel kérdezni sem tudnánk mit tőlük.

R. Z. Úr és a munkáltató  között rövidre zárva a kapcsolatot, a probléma gyakorlatilag azonnal megoldódott.

Internetes újságunk ezt sikertörténetként értékeli, de az esetnek messzire vezető tanulságai vannak:  A legtöbb vagyonvédelmi cég ellen indult hatósági eljárás egy sértő mondat, eltüntetett munkabér miatt indul. A nem kellően felügyelt középvezetők felelőssége ebben a történetben jól példázza azt a banánhéjat, amin el lehet csúszni.

Internetes újságunknak sikertörténet, másoknak talán tanulság lehet cikkünk….

SecBlog Today internetes újság
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.