frissítve 2019 augusztus 26
Az alábbi cégháló „üzemeltetőjét” nevezzük ’14-es FŐVÁLLALKOZÓ VAGYONVÉDELMI CÉG”-nek. Miért „14”? Mert eddig összesen 19 olyan fővállalkozóról kaptunk információt, amelyik alatt bukócégek vannak. Miért ezzel kezdjük? Jogos a kérdés… De ha másikkal kezdenénk, akkor is ez lenne a kérdés, kezdeni pedig kell valahogy… Egyébként a jelzett fővállalkozó cég nem feltétlenül egy adott céget jelent, ugyanis sok esetben tapasztaljuk, hogy az alvállalkozó cégek több helyre is „dolgoznak”.
Olvasóinknak köszönhetően, a vele kapcsolatban álló alvállalkozók nagyjából láthatóak. Természetesen sok információ hiányzik, főleg, hogy az egyes alvállalkozók egymással milyen kapcsolatban vannak. Milyen kapcsolatok lehetnek? Például:
- ugyanaz a személy ügyintéz több alvállalkozónál
- egyik alvállalkozó foglalkoztat, a másik utalja a fizetést
- egyik alvállalkozó nevet cserél és folytatja
- bejelenti a foglalkoztatást, de nincs szerződése azzal a vagyonőrrel, amelyiket bejelenti
Ezek a cégek tartoznak tudmásunk szerint a „14-es ” számú fővállalkozóhoz:
| Dokker Team Kft. |
| Liget Team Holding Kft. |
| Mand Tyll Kft |
| Történés Korlátolt Felelősségű Társaság |
| TRK Gvardio Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság |
| Edifices Community Kft. |
| Night Watch Team Kft. |
| Lendome Flow Kft |
| Pack of Wolves Kft. ÚJ |
| AKRIL GROUP Kft. ( Bérszámfejtést végzi ). ? ÚJ |
A cégháló rajza. Nagy méretben megtekintheti ITT

Készítettünk egy űrlapot, amin lehet az ábrát korrigálni, kiegészíteni. Ebben várjuk a segítséget olvasóinktól.
Ez itt érhető el:
[FormmailMakerFormLoader folder=”14″]
Természetesen a néven nevezett vállalkozások képviselőivel, a nyilvános cégadatokban található e-mail címeken igyekeztünk felvenni a kapcsolatot, minden tőlük érkező információt ezen az oldalon megosztunk, úgyhogy érdemes visszalátogatni időnként, mert az oldal frissül.
