Meghalt? Nem baj eltiltjuk. Megoldás NAV módra
1 min read
Örök érvényű igazság, hogy a téma az utcán hever, ha meg nem, a cégbírósági e-iratokban. Egy témakutatás során került elő egy furcsa történet:
2018 novemberében tragikus körülmények között elhunyt Dr.Gonda Zsolt.

2022 január 22-i végzésében a cégbíróság eltiltja az elhunytat egy évre a cégvezetéstől, persze a fellebbezés lehetőségé megadva, potom harmincezer forintért.

A végzés indokolása is érdekes, hiszen. NAV 2020 január 8-án ébredt rá arra, hogy az elhunyt cége 131,329 Ft- tartozást „halmozott fel” ráadásul a halálát követő, 2019 január 01 és 2020 július 23 közötti időszakban. – szerkesztői megjegyzés: ez halottaknál néha előfordul –

Az eltiltás annak rendje és módja szerint bejegyzésre került, azóta le is járt, így néhai Dr. Gonda Zsolt simán alapíthatna vállalkozást.
A groteszk intézkedésről kértük információt a NAV-tól is:

A „szokásos” olvasási visszaigazoláson kívül egyéb nem érkezett. A cégbírósági irattár alapján a történeti sorrend egyértelmű, érdekes lenne megtudni az ilyen hibák okát.
Hátha egyszer kiderül…