Megújúltunk
2 min readA SecBlog 2014-es megalakítása óta igyekeztünk megtalálni a helyünket a vagyonvédelemmel kapcsolatos médiumok között. Technikailag egy blogként indultunk az ahhoz szükséges weboldalal, majd 2015 novemberében elkezdtük videó riportjainkat készíteni. Sok visszajelzés érkezett, ezeket a tapasztalatokat felhasználva jutottunk el a mostani átalakításhoz. A korábbi bejegyzéseket, videókat folyamatosan tesszük át az új felületre, már amelyik az újonnan hozott szabályainkba illik. Mivel az a célunk, hogy onilne kiadványként működjünk tovább, amely hiteles külső szakmai felügyelettel rendelkezik, mind a szerkesztési és általános újságírási, mind pedig a szakmai tartalmat illetően, a továbbiakban cikkeink a klasszikus újságírás szabályai szerint, hiteles, több oldalról megerősített információ forrásokkal, vagy közvetlen szerzői együttműködéssel jelenhetnek csak meg. Vállaljuk, hogy a korábbihoz hasonló panaszok, vagyonőri megkeresések esetén, amennyiben a felvetett téma alkalmas a további feldolgozásra, oknyomozunk is, megkérdezve minden felet.
A magyar nyelvű, secblog,hu olfal mellett hamarosan indítjuk az angol nyelvű oldalunkat is, secblog.today címem, ahol nemzetközi érdeklődésre számot tartó híreket eseményeket szeretnénk publikálni. Több európai tematikus kiadóval, méduimmal vettük fel a kapcsolatot, kezdtünk együttmáködést, amelynek magyar vonatkozású hírei ezen az oldalon is megtalálhatóak lesznek,
Újdonság, hogy folytatva eddigi videó riportjainkat alkalmanként élő adással, azaz online stream-mel jelentkezünk, olyan eseményekről, amelyek közérdeklődésre számíthatnak. Ilyen eseményekre várjuk a javaslatokat. Tervezzük, hogy online előadásokat is készítünk neves védelmi szakemberekkel, akiktől az adás alatt lehet egy chatszobában kérdezni. Ennek a technikai feltételeit most alakítjuk ki, de várhatóan 2017 márciusában indul.
Ezúton is szeretnénk megköszönni az eddig figyelmet és azt, hogy oldalunkat továbbra is látogatják!