Milliárdos adócsalás ügyben nyomoz a NAV

forrás: internet

Az elmúlt napok nem hivatalos híreit erősítette meg a mai napon az ügyészség sajtóközleményében.  Egy ismert vagyonvédelmi vállalkozás vezetőjét vezették el megbilincselve hétfőn a cég széhelyéről. Erről az egyik ott dolgozó munkatárs értesítette akkor lapunkat.  A cég vezetője Gy. I.  ellen költségvetési csalás miatt indult eljárás.

A hírt megkapva a NAV és a Fővárosi Ügyészség sajtószolgálatához fordultunk, ahonnan a mai napon a cég és az érintettek neve nélküli, alá bi közlemény érkezett:

“A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói a napokban szervezett akció keretében összesen 15 személyt vettek őrizetbe, köztük a két bűnszervezet irányítóit, több tagját, valamint a bűnszervezetek szolgáltatásait igénybe vevő egyik vagyonvédelemmel foglalkozó cég két vezetőjét.

A rendelkezésre álló adatok szerint a két bűnszervezet irányítói legalább 2011. óta színlelt foglalkoztatási és számlázási láncolatot biztosító bűnszervezetet irányítottak és működtettek.

A bűnszervezetek szolgáltatásait jellemzően őrzés- és vagyonvédelemmel foglalkozó gazdasági társaságok vették igénybe, amelyek a bűnszervezethez tartozó cégekkel különböző munkák teljesítésére színlelt szerződéseket kötöttek. A színlelt szerződéskötésekkel a céljuk az volt, hogy a munkát teljesítő vagyonőrök foglalkoztatása után keletkező közterheket ne a saját társaságaiknak kelljen megfizetniük, másrészt az alvállalkozóktól befogadott fiktív számlákkal az adófizetési kötelezettségeiket is csökkenteni tudták. A munkavállalókat valójában a bűnszervezetek szolgáltatásait igénybe vevő gazdasági társaságok foglalkoztatták, azonban őket papíron a bűnszervezetekhez tartozó cégekhez jelentették be. A dolgozók után a járulékokat sem a tényleges foglalkoztató cég, sem a papírok szerinti munkáltató cég nem fizette meg. A lebukás elkerülése érdekében pedig ezeketa cégpiramis alján lévő alvállalkozó társaságokat rendszeres időközönként lecserélték.

A gyanúsítottak a munkáltatást terhelő közterhek meg nem fizetésével, valamint a fizetendő ÁFA jogosulatlan csökkentésével a jelenlegi adatok szerint összesen több mint 2,5 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

A NAV pénzügyi nyomozói 2017. november 7-én országos akciót hajtottak végre a bűnszervezet felszámolása érdekében, amelynek eredményeként elfogták a bűnszervezet irányítóit és tagjait. Az összesen 115 helyszínen végzett házkutatás során a nyomozók a bűncselekmények elkövetését alátámasztó bizonyítékokat foglaltak le, és összesen 26 gyanúsítottat hallgattak ki, akik közül 15 személyt őrizetbe vettek.

A Fővárosi Főügyészség megvizsgálta a bizonyítékokat, majd az őrizetbe vett személyek közül 8 gyanúsított előzetes letartóztatására tett indítványt, amivel a bíróság egyetértett és a tegnapi napon tartott ülésen őket előzetes letartóztatásba helyezte. A végzés nem jogerős.

A Fővárosi Főügyészség a további 7, őrizetbe vett gyanúsított vonatkozásában lakhelyelhagyási tilalom elrendelésére tett indítványt, amiről a bíróság a mai napon hoz döntést.

Az ügyben a nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága teljesíti a Fővárosi Főügyészség fokozott felügyelete mellett.”

Természetesen  sajtóinformációt kértünk az érintett vállalkozástól is, ahol tudomásunk szerint hírzárlat van.

 

Kövessen minket a TWITTEREN is:
Szerző: Perjési Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Shares