SecBlog today internetes újság

Vagyonvédelmi információs és hírportál

Hat milliárdos ügy – NAV sajtóközlemény – kiegszítésekkel

4 min read

Kijött a várva várt sajtóközlemény videóval. A NAV közleménye alább olvasható, a cikk végén pedig további, olvasói forrásból származó információk.

Égették és darálták a bizonyítékokat

Több mint 1 milliárd forintot, rengeteg ingatlant, hajókat és nagy értékű gépjárműveket foglalt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) három, szövevényesen felépített, fővárosi irányítású bűnszervezettől. A NAV munkatársai a nagyszabású akcióban, összesen 160 helyszínen kutattak, 60 személyt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hatan már letartóztatásban vannak.

Két, főként őrzés-védelemmel, takarítással, polcszervizzel és marketingtevékenységgel foglalkozó bűnszervezetet szolgált ki az a harmadik, számlagyárként működő bűnszervezet, melynek cégei semmilyen valós tevékenységet nem végeztek, csak fiktív számlákkal látták el megrendelőiket. A működő társaságok a befogadott számlákkal csökkentették fizetendő áfájukat, az így összefonódó céghálók összesen több mint hatmilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek. A bűnbandákkészülvén a lebukásra – az ellenük szóló bizonyítékokat rendszeres időközönként égetéssel, illetve darálással megsemmisítették.

A három bűnszervezetet a budapesti pénzügyi nyomozók – a MERKUR bevetési egység, a Terrorelhárítási Központ, valamint szakértők támogatásával – egy nagyszabású, országos, 160 helyszínes akcióban számolták fel. A 60 gyanúsítottként kihallgatott személy közül 6 letartóztatását a bíróság már elrendelte.

A költségvetést ért kár megtérítésére a NAV mintegy 1 milliárd forint értékben külföldi és belföldi bankszámlákat zárolt, 28 ingatlant vett zár alá, több mint 150 millió forintnyi készpénzt, 5 gépkocsit, vitorlás hajókat, kortárs festményeket, aranytömböket és ékszereket foglalt. A zárolt és lefoglalt vagyon értékét szakértő állapítja meg, de az előzetes becslések szerint elérheti a 2,5 milliárd forintot.

A nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt folyik. Az elkövetők akár 20 évet is kaphatnak.

 

Forrás: NAV sajtó

Válság kommunikáció, válság kezelés vagyonvédelmi módra – SecBlog kommentár: Mentségére legyen mondva az érintett cégnek, eddig nem került ilyen helyzetbe, megvédte a vél, vagy valós politikai kapcsolat. ( szerkesztői megjegyzés: sok vagyonvédelmi cég gondolja, hogy általa befolyásosnak tartott emberek „foglalkoztatása”, vagy jutalmazása azt jelenti, hogy „együtt repülhet a sasokkal”. A tapasztalatok azt mutatják, hogy attól, hogy elfogadják a pénzét, az első rossz hírre eldobják mint a tüzes vasat. ). Marad az önáltatás és a megbízók nyugtatgatása. Egy folyó ügyben kapjuk az információt, gyakorlatilag online követik az eseményeket, így akár élő esettanulmány részese is lehet az, aki folyamatosan követi oldalunkat.

Előzmény: Adott egy cégcsoport, amelyik vagyonvédelemmel is foglalkozik a takarítás, üzemeltetés mellett. ( mellesleg pár hónapja cserélt nevet ) A vagyonvédelmi üzletággal kapcsolatban tavaly óta jönnek a hírek, ezzel sokat foglalkoztunk. Olvasói információk érkeztek viszont arról, hogy zajlik a kármentés. Nemrég volt egy állomány gyűlés, ahol bejelentették, hogy vége a borítéknak és az órák gyűjtésének, egy „rendes” munkaerő kölcsönző cég lesz a következő foglalkoztató.

forrás: olvasótól

Itt már csak egy kérdés merül fel, hogy vajon milyen módon kerülhettek a fővállalkozó céghez az alvállalkozó ( aki éppen kényszerintézkedés alatt áll ) adatai egy teljesen új szolgáltatóhoz? Lehet, hogy még mindig nincs vége ennek az ügynek?