Kézi vezérelt alvállalkozó- csak hogy világos legyen ki a főnök
2 min readÉrdekes egy-egy pillanatra belesni a függöny mögé, amikor a fővállalkozó és az alvállalkozó kapcsolata színfalak mögötti világát láthatjuk. Nem véletlen a színházi hasonlat, hiszen, egy olyan műfajról van szó, ahogy egy bizonyos szögből teljesen legálisnak és piacszerűnek látszik az, ami egy másik székből, vagy szögekből nem az.
Hírt kaptunk egy olyan fővállalkozóról, ahol meglehetősen diktatórikusan történnek az üzleti folyamatok, nyoma sincsen annak az egyenlő felek közötti , közös akaraton és megállapodáson alapuló együttműködésnek, amit általában várunk. Persze, ha az alvállalkozó eleve ezekkel a játékszabályokkal kerül képbe nem lehet sérelemről beszélni, talán ezért van az, hogy „cégeken keresztüli” töretlen a házasság.
Az egyik jele, hogy a ki a főnök az, ha az éppen aktuális alvállalkozó diktátumként kapja egy tender tárgyalásnál az, hogy éppen milyen tenderen kíván indulni és ehhez a megbízótól kapja a meghatalmazás nyomtatványt is, melyben a megbízó nyilatkozhat ( azaz kötelezettséget vállalhat ) a nevében. Kézi vezérlés a javából, biztosra menve. Nehogy már a buta alvállalkozó okoskodjon, hova tovább kapcsolatba kerüljön a megbízóval. Akkora bizalom azért nincs…
A konkrét illusztrációt egyelőre anonimizáltuk, hiszen általános helyzetről van szó, miért kiemelni egy konkrét szereplőt, másrészt a konkrét szereplő jogi és piaci helyzete amúgy sem egyszerű…
A másik csalhatatlan jele a kézvezérelt alvállalkozónak, ha a szolgáltatási díjak sem alku tárgya, hanem a megbízó egyoldalú közlése alapján történik. Persze ha eleve a haszon a be ne, fizetett adó és járulék, már még a helyzet.
Az már tényleg csak a kötekedés kategória, hogy a mai napi állás szerint az érintett vagyonvédelmi cég ügyvezetője cserélődött, a de a cégbélyegző és a hozzá tartozó aláírás bélyegző még rajta van egy közös fotón a többi bélyegzővel. Ja, a dolgozók munkabér elszámolása sem a tiszta játékot mutatja, sehogy sem jön ki az adó és a közteher.
Akkor lehet, hogy mégsem kell a „kézi vezérlés” miatt aggódni? Vajon ki a hunyó?