Rejtőzködés régen – 2000-es évek technikái

A SecBlog today internetes újság eddigi története során sokféle trükk, megoldás jutott el hozzánk különféle technikai rejtőzködési megoldásokról. A cél, minden esetben ugyanaz: eltakarni az információt a hatóságok elől… Cikkünk, a 2000-es években használt megoldások közül mutat be kettőt.

NOKIA 5110 két kártyás kivitelben.
Anno, a buta telefonok világában egyszerűbb volt a helyzet, hiszen nem kellett vírusoktól, lehallgató programoktól tartani, de még messze nem volt két, vagy több SIM kártya befogadására alkalmas telefon sem. Éppen hogy kiléptünk a 60-as táska telefonok korszakából. Sok „vállalkozó” járt több telefonnal, az egyik ismérve lett a „bujkálóknak” a nehezen elrejthető telefon kupac. Ekkor érkezett a „szürke zóna” piaci kínálatába egy különleges akkumulátor, amelyben két SIM volt elhelyezhető. Egy ügyes kia adatper kötötte össze a telefont és két SIM-es akkut. A két kártya közül csak az egyik volt aktív, váltani pedig a telefon kikapcsolásával és újbóli bekapcsolásával lehetett.

A megoldás pár évig üzemelt, amit az érintett hatóságok rá nem jöttek, hogy létezik. Utána a telefonok IMEI száma lett az egyik állandóan figyelt adat, más megoldást kellett találni.

A megoldás ( az egyik a sokból ) egy SAMSONITE aktatáska formájában érkezett. A táska kívülről nem árult el sokat, kinyitva sem tűnt fel elsőre a plusz „tudása”. A táskában három Ericsson telefon, jü nagy akkumulátorok és egy, a tolltartóba rejtett kezelő felület és SIM kártya foglalat lapul. A három kártya ahhoz kell, hogy az egyik kártyához tartozó számot kellett megcsörgetni. A második telefon erre visszahívja az előre beprogramozott számot és várja, hogy a hívás létrejötte után a visszahívott fél beüsse a számát annak, akivel beszélni szeretne. A harmadik telefon pedig ez alapján mér indítja is a hívást és összekapcsolja a második telefonon várakozóval.

Elsőre lehet, hogy kicsit bonyolult a rendszer, de pici hangminőség romlás mellett biztosan működött. A lényeg az volt, hogy véletlenül se lehessen a ténylegesen használt telefonszámot összekapcsolni azzal akit felhívott. Ha meg a táska nem is Magyarországon „lakott” – vállalva a romaing hívás adta plusz költségeket – egyesen lehetetlen volt a nyomára akadni. A SIM-ek cseréje rendszeres is lehetett akár, így majdnem bombabiztos megoldás volt anno.

Bombabiztos megoldások persze nincsenek, csupán szerencse és a hatóságok leterheltsége az, ami igazából segít kicsit távolabb maradni a bűnös tevékenység következményeitől. A cikkben szereplő információ közel negyedszázados ,megoldás, történeti érdekesség, tanulság célból adtuk közre.