SecBlog today internetes újság

Vagyonvédelmi információs és hírportál

CÉGLÁNCOLAT A DUNAFERR-nél

5 min read

A cím kicsit csalóka, mert „hivatalosan” a korábbi Dunaferr, Dunaújvárosban mindenféle átalakuláson ment keresztül, így a cikkünkben szereplő vagyonvédelmi céghálózat jelenleg a Dunarolling Dunai Vasmű Kft. megrendelésére jár el. Helyesebben járt el 2024 július 14-ig, ugyanis szerződésbontásra került sor. a szerződésbontást megelőzték konfliktusok, elszámolási anomáliák, viták, a fővállalkozó vagyonvédelmi társaság, a „BIZALOM” Zrt. magabiztossága. Ez a cikk is úgy született, hogy az addig csendben üzemeltetett alvállalkozói hálózat, furcsa utalós cégekkel időnként, nem került nyilvánosságra, azonban ahogy kiderült, hogy a vagyonőröket „kidobják” a munka megszűnésével, kitörtek az eddigi sérelmek. Kitörtek, mégpedig annyira, hogy gyakorlatilag egy költségvetési csalásra épített céghálózat bizonyítékai érkeztek hozzánk, amivel kapcsolatban már csak a kötelező, kiegyensúlyozott és teljeskörű tájékoztatás érdekében kellett sajtómegkeresést küldeni az érintetteknek.

A hálózat tetején, mint fővállalkozó a „BIZALOM” Zrt. áll. Alatta, mint „fő alvállalkozó” a Falkor Security Management Kft. áll. Ennek a cégnek nincs közvetlen kapcsolata a vagyonőrökkel, azonban a munka megszűnésével kapcsolatban szükségesnek látta erről közvetlenül írásban tájékoztatni az érintetteket, így a szerepe igazolttá vált.

Azt fontos megjegyezni, hogy levél eredetiségét nem tudtuk igazolni, a benne lévő érintettek nem válaszoltak. Azonban a történteket összességében nézve, a levél rögtön utal az egyik alvállalkozó cégre a Creek Hungary Kft.-re is , amely heti 20 órás időtartamra foglalkoztatta a vagyonőröket. A „másik” 20 órában a Polinda Team Kft. volt a „munkáltató”. Ezzel a két céggel együtt sem jön ki a valós óraszám, ami heti kétszer húsz órával és négy héttel számolva átlagosan egy hónapban 160 óra lenne. Ezzel szemben a hozzánk eljutott szolgálatbeosztások szerint nem volt ritka a 220-240 órás havi teljesítés sem ( ami amúgy elvárás is volt a kapott információk szerint Volt olya vagyonőr, akinek ez 384, vagy 408 órára kerekedett ki.

Azon túl, hogy a kapott dokumentumokban egyértelműen látszik a fővállalkozó jelenléte, a kapott, névre szóló belépőkártyák és kitűzők teljes mértékben igazolják a tényt, hogy a „BIZALOM” Zrt. volt a fővállalkozó. ( itt érdemes megjegyezni, hogy a „BIZALOM” Zrt. munkavállalói létszáma az OPTEN adatbázisa alapján 20 fő )

Az al-alvállalkozó cégekkel csak nagyjából egy évre visszamenőleg foglalkoztunk, így is érdekes elemekre bukkanhattunk. A NAV ügyfélportál rendszer szerint elérhető adatok szerint a dolgozók bejelentése először a Regoth Business Kft-vel kezdődött, majd a a már említett Creek Hungary Kft. és Polinda Team Kft-vel folytatódott.

A Regoth Business Kft „testvére” a Goth Trade Kft ugyan nem szerepel ebben a láncolatban, de a szlovák nemzetiségű tulajdonos azonosság mellet beszédes, hogy a két cég cégjegyzékszáma csak egy számmal különbözik. ( azonos időben lettek bejegyezve ) Mindkét cég az OPTEN nyilvános adatai szerint NAV végrehajtás és ÁFA bevallást be nem nyújtó „negatív információ”-val jelölt. Amikor a Regoth Business Kft. kezdett bajba kerülni, a munkabért a Nebula-Dome Kft. utalta 2023 szeptemberében biztosan.

Az egyébként építményüzemeltető főtevékenységgel működő cég annyiban érdekes, hogy az OPTEN céghálózat ábrája szerint a tulajdonos ügyvezető további hét, egy kivételével már problémásnak látszó céggel hozható kapcsolatba.

A 2023 novemberétől érkezett új al-al vállalkozó a Polinda Team Kft. mellé 2024 áprilisától a Creek Hungary Kft is munkáltató lett. Ebben a páros foglalkoztatásba is keveredett egy harmadik, „utalós” cég, a Cserlexa System Kft. A Cserlexa System Kft. érdekessége, hogy a 2024 április körüli utalást követően,”pillanatok alatt” 2024 május 7-én, törölték az adószámát. A rendelkezésre álló adatok szerint: „Cgt.01-24-008858/2
A bíróság a Cg.01-09-420575 számon bejegyzett Cserlexa System Korlátolt Felelősségű Társaság (1083 Budapest, Szigony utca 10. 15. em. 89a.; adószáma: 32370065-2-42) céggel szemben hivatalból indított törvényességi felügyeleti eljárásban
” került az adószám törlésre.

Az adószám törlést ki kell érdemelni, nem egyik napról a másikra történik, így a munkabér utalás ténye egy adószám törlési időszakban nehezen magyarázható üzleti tevékenység. Az már csak hab a tortán, hogy a Cserlexa System Kft. OPTEN kapcsolatelemzése további négy problémás céget mutat.

Az üggyel kapcsolatban kapott további dokumentumokat egy esetleges jogi eljárásra tartogatjuk, bár az érintett al-alvállalkozók profilja alapján nem tűnnek túlságosan „jogképesnek” A főbállalkozó és a Fő alvállalkozó részére elküldtük sajtómegkeresésüket.

A rendszer könnyebb érthetősége céljából megpróbáltuk lerajzolni céghálózatot, a teljesség igénye nélküli állapotjanis igen látványos. A képre kattintva egy nagyobb felbontású, vektoros változat tekinthető meg, ha olvasónk szeretné böngészni.

ÉRDEMES ELOLVASNI