SecBlog today internetes újság

Vagyonvédelmi információs és hírportál

Fővállalkozói szarvashibák súlyos árral

5 min read

Túli harmadik megindult büntetőeljáráson, amely alapjai nálunk lettek lerakva és előtte minimum további kettőnek, talán eljött az ideje következtetéseket megfogalmazni. Nem megindult nyomozások végeredménye, sikeressége a kérdés, hiszen ebben a világban, a leterhelt, szóbeszédek szerint nyomás alatt tartott és befolyásolt nyomozások idején ez megjósolhatatlan. Talán az is enyhítő körülmény lehet, hogy az alapvető emberi viselkedési normák be nem tartása, a vezetők mentális torzulása, vagy szimplán a hülyeség mennyire enyhítő körülmény. Az okok, amik buktathatják a cégeket – nem az elkövetett cselekményről lenne szó – szinte egyformák, kategóriák hozhatóak létre.

Arrogancia és alaptalan magabiztosság: 2019 ben indult egy ügy, régi, patinás nevű fővállalkozó dolgait illetően, amelynek még mindig nincsen vége. A cég már rég elköltözött Budapest egyik patinás villanegyedéből egy irodaházba, portfoliója sem a régi már. Ők az első számú vezető-tulajdonos arrogáns, realitás érzéket nélkülöző, konfliktus generáló viselkedésének köszönhetik a figyelmet. Kis kérdezősködés után kiderült, hogy mindenki egyformán részesült ennek a vezetőnek a személyiségéből, így nem volt nehéz a sok panaszból, személyes történetből összerakni egy céghálózatot, működési modellt, kifizetési, elszámolási bizonyítékokat. Egészen odáig jutva, hogy a bank automatából pénzt kivevő személy is azonosításra került. Persze lehet mondani, hogy a pénz, a vélt, vagy valós kapcsolatos befolyásos emberekkel teknősbéka páncél hatékonyságú, de sok esetben nem így látszik… Ez a viselkedés nem csak az előbbi konkrét esetben igaz, hanem általánosan is. Sok ügyvezető, vagy vezérigazgató lesz felkérésre az. Volt rendőrként, pályakezdő biztonsági szakemberként örömmel fogadják a nagy fizetést, tisztes címet, ezzel építve egójuk rosszabbik felét. Ők nyilván az utolsó ütköző a törvény és az igazi tulajdonos-döntéshozó között, nyilván a következmények 100 százaléka az övék, ha beüt a baj….

Megbántott kulcsemberek: Eddig majdnem minden ügyben meghatározó szerepe volt olyan középvezetőknek, területi vezetőknek, akiknek a sérelmei, pénzügyi és emberi meg nem becsülése nyitotta ki Pandora szelencéjét. Az idén tavasszal kirobbant 6 milliárdos költségvetési csalás ügyben egy középvezető által őrzött, több éves dokumentum halom épített fel egy 95%-os bizonyítási láncot. Mi volt a sérelem oka? Közvetlen vezetői nem vették emberszámba, a rendszer nem becsülte meg, hiszen hiába a „céges kocsi” meg ilyesmi, csak az éppen aktuális alvállalkozónál dolgoznak. Arról nem beszélve, hogy az „igazi” főnökök kedvük szerint válhatnak meg tőlük. Ilyenkor kerülnek elő a régen gyűjtögetett papírok levelezések, hang és kép- esetleg videó felvételek.

Ragaszkodás a jól bevált dolgokhoz: Amikor egy „átlagos” adócsaló rendszer is képes havonta tízmilliós nagyságrendben pénzt gyártani, érthetetlen a ragaszkodás a számítógépekhez és telefonokhoz, pend drive, vagy külső winchesterekhez. Nem beszélve a telefonszámok – mail címek, kedvenc ügyvéd, könyvelő és sorolhatnánk… Két olyan eset volt, amikor az egymással semmilyen kapcsolatban nem álló láncolati vállalkozások úgy kerültek „párba”, hogy a teljesítési igazolásaik, tíz éves viszonylatban ikertestvéreik egymásnak. Nyilván szokás lopkodni a dokumentum mintákat de azért na… Ha egy adathordozó „rossz kezekbe” kerül mi minden előkerülhet róla, ha sprórolásból sok sok éve használják?

forrás: internet

Bizonyíték gyártás saját maga ellen: Erre mondják, hogy lábon lőtte magát… Egy helyre kerül a jelenléti ív a havi órákkal, a boríték a nem hivatalos pénzekkel, rosszabb esetben még a dolgozó átvételt igazoló aláírásával. Három ilyen esetről tudunk… Ja és mindenen sok kézírás, feljegyzés, hogy a „siker” biztosabb legyen…

Telefonok: Egy olyan eszköz, amit évente – két évente egy átlagos iskolás is cserélne, nem egy milliárdos „vállalkozó” A tárgyalt esetben a telefon lehet okos, de a főnök nem költ arra, hogy azt embereinél ezt cserélje. A telefonok okosak, van benne mail, viber, Signal, meg hangrögzítő… Igen, szokás felvenni minden beszélgetést, hiszen a főnök sem hisz el mindent, nem beszélve arról, ha zsarolni kell, – bocsánat kérni… Rossz hír az érintetteknek, a Signal, Viber, stb beszélgetést is felveszik a hangrögzítők… Most is vannak ilyen telefonok nálunk olvasóink jóvoltából.

Ügyvédi és egyéb fenyegetőzések: Lábon lövés 2.0… A legutolsó ügyvédi megkeresést egy nyilvános kérdéssel kapcsolatban hozta a postás, egy alvállalkozói láncolat tagjai sérelmezték, hogy cégeik bekerültek ebbe a listába. A hiba ott volt, hogy nyilván spórolásból közösen bíztak meg egy ügyvédet, így hivatalos iratban kötötték össze azt a két céget a hálózati rajzon, amelynek egyébként nem volt logikai kapcsolata egymással. A másik hiba ilyen esetben, hogy egy jogi fenyegetés ( az ügyvédnek mindegy, hiszen ez is egy eladott szolgáltatás ) immunreakciót vált ki a címzettből és a jogi eljárás ódiuma miatt jobban koncentrál „érvek gyűjtésére” mint tenné azt normális esetben. A vagyonvédelem résztvevőit ismerve, eddig sosem tartott pár napnál tovább válaszokat kapni.

Szándékosan nincs konklúzió, javaslat… A hibák cégtől függetlenül majdnem mindenhol egyformák, legfeljebb a méretük más. Gyűjtjük ezeket tovább mindenki okulására.