Amikor semmi nem akadálya a vagyonvédelmi szolgáltatásnak

3 min read

Gyakori, hogy vagyonvédelmi cégek nyilvános cégadataiban felbukkannak mindenféle korlátozó bejegyzések, NAV végrehajtás, bűnügyi eljárásra vonatkozó bejegyzés, cégvezető tulajdonrészének foglalása, de akár csődeljárás is. Hála az önjelölt Facebook forradalmároknak szorgalmasan posztolják is ezeket, büszkén jelezve, hogy nyilvános cégadat, így ők csak a jót szolgálják. ( maga a jelenség önmagában is érdekes témája lehet egy későbbi cikknek )

Próbáltunk utánajárni annak, hogy vajon a piac egy konkrét esetben, ahol konkrét társaság konkrét megbízója érintett hogyan reagál, a felek hogy látják ennek kockázatait. Ne felejtsük el, az élő erős vagyonvédelmi szolgáltatás bizalmi, jogvédelmi szolgáltatás, ahol nem elég tisztának lenni illik annak is látszani.

A konkrét esetben a főszereplők: T.O.M. CONTROLL 2001 Vagyonvédelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság “csődeljárás alatt”  ( hivatalos elnevezéssel a cikk időpontjában nyilvánosan hozzáférhető adatok alapján ) illetve a BKV Zrt.

A téma feldolgozása nem most kezdődött. Idén júniusban próbáltunk érdeklődni, hogy a T.O.M. CONTROLL 2001 Zrt nyilvános cégadataiban található reges régen ott lévő bűnügyi bejegyzés megrengette -e a vagyonvédelmi szolgáltatóba vetett bizalmat. a cég válaszát eredeti formában közöljük, lévén példaértékű:

BKV sajtó válasz

A később indult csődeljárással kapcsolatban ismét küldtünk sajtómegkeresést, a kapott választ szintén eredeti formában közöljük:

BVK sajtó válasz

A T.O.M. CONTROLL 2001 Zrt -t érintő bejegyzések:

forrás: e-cégjegyzék
forrás: e-cégjegyzék

Ahhoz nem értünk, hogy a csődeljárással kapcsolatban több, mint egy hónap miért nem elegendő egy jogi álláspont kialakításához, nem beszélve a hat esztendeje bejegyzett bűnügyi záradékról. Bár ilyen esetben nem ritka az akár tíz évre datálható bejegyzés egy önmagát a szakma csúcsaként reklámozó társaság esetében sem, a piacot láthatóan nem érdekli. ( egyébként a cégek bűnügyi bejezésekre adott kreatív magyarázatai szintén érdemesek egy cikkre és annak elemzése sem értelmetlen, hogy milyen szempont szerint “jutalmazza” a hatóság az érintett cégeket ilyen bejegyzéssel, még más esetben pedig nem… )

Amikor a közbeszerzéssel kapcsolatos törvény készült, nyilván fel sem merült, hogy a büntetőügyekre, vagy a cég alapvető működését befolyásoló csődeljárásra figyelni kellene.