CÉGLÁNCOLAT A DM ŐRZÉSÉBEN

3 min read

Megannyi cikkünk, témánk forrása a megbántott vagyonőr, mellébeszélő vezetők, félreértések. Gyűlnek a sérelmek és amikor betelik a pohár, jön valaki, aki elindít egy lavinát. Ez történt a DM ( Drogerie Markt ) üzletek őrzését illetően is. Olyan helyzet állt elő, mintha egy nyomás alatti palackot lékelt volna meg valaki, minden kiömlött… A minden: 5 évre visszamenőleg igénybe vett alvállalkozók, “foglalkoztató” és “utaló” cégek. Mindez egy rosszul megválasztott alvállalkozó hanyagság, késedelme a fizetések esetében.

Ebben az esetben adott egy fővállalkozó, amelyet még nem nevezünk meg, mivel tételezzük fel, hogy jóhiszeműen, de rosszul választott alvállalkozót. Az Alvállalkozó az Acélcápa Kft. már nem ennyire jóhiszemű, hiszen alatta jönnek-mennek az alvállalkozók, ha éppen bajba kerül valamelyik, akkor ez fizeti ki a béreket, ahogy tette jelen esetben is. A “technikai” baki ebben az esetben az a digitális lenyomat, ami a banki utaláson is látszik, rögtön megjelenik a bizonyíték, hogy kis fizet ki helyett. Ez egy nyomozás során olyan nyom, amit követve egyre nehezebb megmagyarázni.

Ez főleg akkor gond, ha ennek a cégnek a tevékenységében rendszeresek az alvállalkozó váltások, nyilván nem véletlenül. Hogy ezek az alvállalkozók honnan láthatóak? Vannak, akik notóriusan gyűjtik a munkaszerződéseket. Így lassan teljes kollekció áll rendelkezésre.

Adott tehát egy alvállalkozó és annak az alvállalkozója. Az egyik legális a Vagyonvédelmi törvény alapján, a másik már nem. De valahogy “legalizálni kell” más cég őrét, erre való egy meghatalmazás:

forrás: olvasói információ

Itt már bonyolódik a helyzet, hiszen egy alvállalkozó területi vezetője hatalmaz fel vagyonőrt egy harmadik cégtől. ( nyilván ezt az összes addigi alvállalkozó kapcsán megtette ) így megint keletkezett egy összekötő kapocs, ami nehezen magyarázható. Nem mellesleg a területi vezetők voltak a “gyenge láncszem” minimum öt nagy céghálózat bukásban az elmúlt években. A területi vezető ebben az esetben nem ügyvezetője, vagy tulajdonosa az Acélcápa Kft.-nek. Amikor a nyilvánosan elérhető cégadatokban ellenőriztük a céget, feldobta a Rysin Kft.-t is, amely szintén elfordult márt olvasói panasz tárgyaként.

Még javában elemezzük és rajzoljuk a kapott információk ( dokumentumok ) alapján a rendszert, amikor jön egy újabb érdekes adat: Ez a céghálózat szolgáltat egy, a jelenlegi fővállalkozótól független, ha úgy tetszik konkurens, szintén üzlet őrzésekkel is foglalkozó fővállalkozónak. Ennek okait is elemezzük, az most látszik, hogy komoly esettanulmányt kapunk.

Az érintett cégeknek küldtünk megkeresést, ha kapunk választ, közöljük. Cikkünket folytatjuk.

Ezzel a cikkel kapcsolatban részletes elemzést készítünk, amely videó formájában 2022 július 01.-től lesz érhető díj ellenében. A cikkben szereplő tények és a kapott információk alapján büntetőeljárás valószínűsíthető.

Amennyiben munkánkat támogatná, elindítottuk elővételes támogató jegy értékesítésünket. Erről bővebb információt ITT talál. Támogatóink részére a 2022 július 01.-es induló videó elemzések előtti időszakban is biztosítunk konzultációs lehetőséget, amennyiben cikkeink hátterét érintő kérdésük lenne.