BUKÁSRA ÍTÉLT ALVÁLLALKOZÓK – DM ŐRZÉS CIKK FOLYTATÁSA

4 min read

Ahogy egy témával elkezdünk foglalkozni, szinte törvényszerű, hogy megnyílnak csatornák és elkezd beömleni az információ. Ez történt a DM őrzésében résztvevő alvállalkozó hálózat esetében is, olyannyira, hogy egy félig bukásban, értsd: büntető eljárás alatt álló, szervezet kezd kibontakozni. Próbáltunk egy előzetes rajzot készíteni, ebben már csak a fővállalkozó vagyonvédelmi céget takartuk ki. Tettük ezt azért, mert még mindig van esélye annak, hogy rossz alvállalkozót fogadott, szeretnénk megadni a lehetőséget az álláspontjának a kifejtésére. A többi cég esetében a kapcsolatok a nyilvánosan elérhető cégadatok, vagy az olvasók által küldött szerződések, elszámolások, banki utalások stb alapján bizonyítható, nem beszélve az olvasók által elmondottakról.

forrás: SecBlog infografika

A hálózatról annyit érdemes tudni, hogy jelen állapotában csak a DM Kft őrzési struktúrája és az azzal kapcsolatba hozható vállakozások és személyek láthatóak, de ez az alvállalkozó hálózat további két, a DM-et őrző cégtől független, ha úgy tetszik konkurens csoportnak is dolgozik. Ezek azonosítása folyamatban van, de annyi előzetesen elárulható, hogy feltűnnek a BKK Zrt-t korában őrző csapatnál és egy, eddig nálunk nem szerepelt, főleg kiskereskedelmi egységeket őrző cégnél is, alvállalkozóként.

DM Kft az ügyben megkeresésre került, közvetlen sajtókapcsolat híján az ügyfélszolgálatuk felé küldtük sajtómegkeresésünket, erre érdemi választ nem jött:

DM automatikus válasz megkeresésre

A címben szereplő utalás folyamatban lévő büntető eljárásra, a hálózatban közvetlenül nem érintett társaságok nyilvánosan elérhető cégkivonatában található bejegyzés. Ez persze, ismerve a nyomozó hatóságok szokásait, messze nem jelenti, hogy az itt kibontakozó költségvetési csalásról tudnak.

Az állítás alapja a Rysin Kft. nyilvánosan elérhető cégadataiban található, friss bejegyzés:

forrás: e-cegjegyzek.hu

A kapcsolat a fenti hálózatból kiderül: az Acélcápa Kft és a Rysin Kft tulajdonos és ügyvezetői szerkezete majdnem azonos. Az egyik ügyvezető / tulajdonos igen terebélyes cégbirodalmat épített, sok, eddig jellemzően a láncolati vagyonvédelmi alvállalkozók profiljával. ( Pl. azonos helyen lakó, sokszor azonos vezetéknevű tulajdonosok )

A céghálózat kapcsolódásait sokminden igazolja a DM Kft. felé történő szolgáltatásban is, hiszen máig szinte megszokott, hogy az egymást követő al – alvállalkozók, foglalkoztatók ugyanazt a dokumentum sablont használják.

forrás: olvasói információ
forrás: olvasói információ

Az is egy érdekes kérdés, hogy ebbe a halmazba hogyan lehet “becsempészni” további cégeket, bár érdekes, hogy a látszat fontossága okán pont az adatvédelem a jogcím erre:

forrás: olvasó

A nagy dilemma viszont az, hogy a dolgozók által kapott munkaszerződések valami miatt nem mindig fontosak az aktuális munkáltatónak. Rendelkezünk egy olyan dokumentummal, melyen a dolgozó saját kezűleg jegyezte fel, hogy “Csak egy példányt küldtek, aláírni, visszaküldeni nem kellett”

A rengeteg elszámolás, “hivatalos” dokumentum köszönő viszonyban sincsen az ügyfélkapun található adatokkal. Cikkünket folytatjuk, teszünk további kísérletet, hogy az érintett cégeket megszólítsuk, kérdezzünk, vagy legalább lehetőségez adjunk álláspontjuk kifejtésére. A rendszert ismerve, szerencséjük csak addig tart, ameddig a nyomozó hatóság nem talál elég foglalható vagyont, hogy “megérje” elindítani az eljárást. Úgy tűnik, a bizonyítékok egyben vannak.

Ezzel a cikkel kapcsolatban részletes elemzést készítünk, amely videó formájában 2022 július 01.-től lesz érhető díj ellenében. A cikkben szereplő tények és a kapott információk alapján büntetőeljárás valószínűsíthető. Amennyiben munkánkat támogatná, elindítottuk elővételes támogató jegy értékesítésünket. Erről bővebb információt ITT talál.  Támogatóink részére a 2022 július 01.-es induló videó elemzések előtti időszakban is biztosítunk konzultációs lehetőséget, amennyiben cikkeink hátterét érintő kérdésük lenne.