SecBlog today internetes újság

Vagyonvédelmi információs és hírportál

Korrupció miatt őrizetbe vettek egy adóhivatali dolgozót – MTI HÍR

2 min read

Budapest, 2022. június 17., péntek (MTI) – Korrupciós cselekmények miatt meggyanúsítottak és őrizetbe vettek egy adóhivatali dolgozót – tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség csütörtökön több helyszínen hajtott végre bűnügyi akciót a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közreműködésével.

forrás:ügyészség sajtó


    A gyanú szerint a NAV egyik megyei adó- és vámigazgatósága igazgatási ügyintézőjeként dolgozó férfi 2021. decemberében folyamatban lévő adóigazgatási eljárással kapcsolatos információkat árult el az ügyben érintett gazdasági társaság ügyvezető tulajdonosainak. Emellett felajánlotta közreműködését azzal kapcsolatban is, hogy – állítása szerint – hivatalos személyek megvesztegetésével elérhető: az ügyben ne induljon büntetőeljárás. Közbenjárásáért milliós ellenszolgáltatást kért az adóhivatali dolgozó.
    2022 áprilisában az ügyintéző egy másik embertől a hivatali működésével kapcsolatban kért nagyobb összegű jogtalan vagyoni előnyt arra hivatkozva, hogy adóigazgatási eljárás folyik vele szemben. Később a férfi valótlanul hivatkozott arra a vállalkozónál, hogy „súlyosbodott az eljárás”, és újabb kétmillió forintot kért. Így az adóhivatali ügyintéző minden alap nélkül négymillió forintot vett át a vállalkozótól.
    A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali vesztegetés elfogadása és más korrupciós cselekmény miatt nyomoz az ügyben, és indítványozta a meggyanúsított ügyintéző letartóztatását – olvasható  Központi Nyomozó Főügyészség közleményében.