SecBlog today internetes újság

Vagyonvédelmi információs és hírportál

Török Biztonsági Szolgálat Kft. milliárdos vagyonbiztosítás

4 min read

2019 volt az az év, amikor látványos cég bedőlések kíséretében, gyakorlatilag kicserélődött a TESCO őrzővédő szolgálata. Az akkor érintett vállalkozások egy része már valamelyik cégtemetőben nyugszik, de a többi esetében is hagyott nyomokat ez az időszak.

Ekkor került képbe internetes újságunknál is a Török Biztonsági Szolgálat Kft. is és maradt valahogyan visszatérő szereplőnk. Korábbi cikkeink időrendben itt:

2022 végén egy vagyonvédelmi tenderen nyert védelmi szolgáltatói pozíciót a cég, mégpedig egy korábbi „jól bevált” megbízónál, a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.-nél. Érdekesség, hogy ekkor már javában érintettje volt és azóta is az, egy milliárdos költségvetési csalási ügynek, mégpedig annyira, hogy ugyan nincs gyanúsított ( még ), de a társaság vagyonán, egy NAV-os bűnügyi zár alá vétel található.

Forrás: Földhivatali nyilvántartás

Megtévesztő lehet,  hogy a terhet viselő vállalkozás a FOREST HILLS ZÁRTKÖRÛEN MÛKÖDÕ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Kis utánajárással azonban látható, hogy a Török Biztonsági Szolgálat Kft.-vel azonos címen bejegyzett és hasonló tulajdonosi szerkezetű cégről van szó. Ha még figyelmesebben nézzük a cég adatokat, láthatjuk, hogy az alap ügy kirobbanásának idején történt egy „kiválás”, ennek lenyomata is látható a földhivatali bejegyzésen is.

Forrás: OPTEN

A FOREST HILLS Zrt. üzemeltet egy igen színvonalas hotel és golf centrumot is, legalábbis a weboldalán található információ szerint négycsillagos szolgáltatásról van szó. Ennek kapcsolati oldalán található egy cím, helyrajzi számmal, amely azonos az általunk talált fölhivatali dokumentumban látható helyrajzi azonosítóval.

forrás : internet

A NAV eljárásainál megszokhattuk, hogy kellő következetlenséggel „adminisztrálják” nyilvánosan munkájukat, azaz, van, ahol már az adóág „követelést” fogalmaz meg, van olyan cég, ahol jóval kisebb ügyben a cégkivonaton jelzik a bűnügyi zárat, nem beszélve arról, hogy az adótartozás ( párt hetes csúszás ) „tartozéka” a cégre automatikusan bejegyzett végrehajtási záradék. Ebben az esetben, egy felületes külső szemlélőnek „tiszta” cég látszik, hogy ez az OPTEN-ben is megtalálható:

forrás: OPTEN

Küldtünk sajtómegkeresést a Török Biztonsági Szolgálat Kft. részéről nyilvánosan, referenciaként jelzett cégeknek, vajon tisztában vannak-e azzal, hogy olyan céggel védik vagyonukat, ahol könnyel előfordulhat, hogy „lopott” szolgáltatást kapnak? Nem beszélve a szolgáltatás biztonságról, hiszen egy ilyen háttér könnyen kihúzhatja a szőnyeget a szolgáltató alól.

Persze, az ártatlanság vélelme mindenkint megillet és a nyomozó hatóság sem tévedhetetlen. Az igaz a Török Biztonsági Szolgálat Kft. esetében is, hiszen mi lehetne más az oka annak, hogy a Ráder Grand Kft és társainak bukása után, új cégekkel, de a régi szervező emberekkel mindent folytat tovább.

A referenciaként jelzett partnerek közül az Allianz biztosító válaszolt megkeresésünkre, akik az együttműködés jellege miatt üzleti titokra hivatkozva, csak annyit közöltek, hogy minden hosszabb távú szerződésük során rendszeresen „átvilágítják” üzleti partnereiket. Lehet, ennek az esetben valami elkerülhette a figyelmüket…

forrás: Allianz sajtó

Külön érdekes lehet a TESCO válasza, tőlük megkérdeztük, hogy kérdezték-e majdani egyik nyertes pályázójukat folyamatban lévő eljárásról? ( tettük ezt annak ismeretében, hogy több, sikertelenül pályázó társaság esetben ez is kérdés volt ) A cikk megjelenéséig nem érkezett válasz, ha időközben megkapjuk, csatoljuk…

Természetesen a Török Biztonsági Szolgálat Kft. részére is megadjuk a nyilatkozat lehetőségét, ők sem kívántak (eddig) élni ezzel.