VAGYONVÉDELMI CÉGPROFILOK
3 min readMilyen profilokról szól a cikk? Kivételesen nem a tevékenységi körről, hanem azokról a jellemzőkről, amelyek alapján egy cég mögött álló személy, vagy érdekkör azonosítható válik, annak ellenére, hogy ők ezt nyilván nem akarják.
A cikk rövidített változata annak a befejezés alatt álló tanulmánynak, amely az elmúlt közel egy évben, az olvasók által is küldött alvállalkozó-fővállalkozó információ alapján készült, kockázatelemzéshez.
Az, hogy miért kell vagyonvédelmi cégekkel, főleg az alvállalkozókkal kapcsolatban kockázatot értékelni nem témája ennek a cikknek, de az elmúlt pár hónap eseményei mutatják, hogy egy rosszul megválasztott „bátor” alvállalkozó húsz éves múlttal rendelkező céget képes kiradírozni az élőerős vagyonvédelmi piacról.
A cikkben szereplő profil amolyan „lábnyom”, amit ha tudunk olvasni visszavezet a cipő tulajdonosához. Lássuk hát, a teljesség igénye nélkül:
1
Egy keleti megyében ismert vállalkozó sokadik vagyonvédelmi cége után úgy döntött, hogy már csak a háttérből irányít, így nem szerepel az újonnan alakított részvénytársaságban. Azonban a cégjegyzékben található elektronikus elérhetőségek ugyanazok, mint a korábbi, Romániában haldokló cégé volt. „szakértők” elmondása szerint kb. 2 perc egy „céges” e-mail címet kreálni, de valahogy ez kimaradt.
Enné a cégnél az ügyvezető is érdekes figura, hiszen a nyilvános ( nem fizetős ) cégnyilvántartásból három kattintással kiderül, hogy további kettő vagyonvédelmi cégben ügyvezető. Így születik egy cégháló egy nyílt, de hiteles forrásból származó bizonyítékokkal
2
Vannak akik a szokások rabjai: Egy tipikus bukó cég hálózat ( hogy miért? Ugyanannak a fővállalkozónak dolgozó, sok sok egymást váltó cégről van szó ) valahogy mindig ugyanazt az ügyvédet alkalmazza. A cégek külföldi ügyvezetői véletlenül ugyanabból a nem EU-s országból származnak, talán még a város és az utca is azonos…
3
Érdemes megnézni egy adott cég nyilvános adataiban a cég elektronikus elérhetőségét. Vannak cégek amelyek ugyanazzal a módszerrel alkotják meg az e-mail címet. cégnév + évszám stb stb. Nyilván ez nem erős bizonyíték, de ha egy jópár cég esetében, akiknek látszólag nincs közül egymáshoz mégis így működik a „kollektív tudat” lehet, hogy érdemes kicsit tovább nyomozni, ki tudja, hátha…
4
Az, hogy az alvállalkozói cégváltások után az elődtől teljesen független társaságok „látható” emberei ugyanazok, csak a véletlen műve. Ahogy az is, hogy ha kell, akár percek alatt bármilyen dokumentumra rákerül a külföldi ügyvezető aláírása. Persze csak aláírás bélyegzővel, de, hát arra ki figyel…
A cégekkel kapcsolatos kockázat értékelés általunk alkalmazott fő szabálya: legalább három igazolt kockázati elemnek kell egyidejűleg, hiteles forrásból származó módon megjelenni.
A cikk hamarosan folytatódik, egy átlagos kockázatelemzési folyamat bemutatásával.
Addig is várjuk továbbra is az alvállalkozó/fővállalkozó figyelő oldalunkra olvasóink segítségét: