Hátrahagyatott bizonyíték
5 min readTörtént, 2021 áprilisában, hogy egy hosszas előkészítés után, házkutatást tartott a hatóság egy budapesti címen lévő „titkos” irodában. Nem sok mindent találtak, hiszen az „üzemeltetők” kiszúrták a szürke autót, amiből figyelték őket, így megkezdték az iroda felszámolását, kiadva az utasítást az érintetteknek, hogy a hátsó ajtót használják. Akik ezt a rendszert működtették, nem kezdők, több, mint tíz éve ezzel foglalkoznak. A házkutatás több helyszínen történt, vannak párhuzamos szálak és történetek, de most koncentráljunk a budapesti irodában történtekre. Olvasóink segítségével kicsit jobban ráláttunk a történetre, ami mondhatjuk szokatlan.
A kutatás informartikai tanácsadók közreműködésével zajlott ahogy az alábbi jegyzőkönyv részét mutatja, voltak is számítástechnikai eszközök.
A pirossal jelölt része az iratnak érdekes igazán, azt mutatja, hogy 38 Mb méretű „releváns” adatot találtak a szakértők. Az eszközöket helyben hagyták, csak a DVD lemezek kerültek a hatósághoz, az eszközöket „kidobták szemétbe” az érintettek. Szemfüles olvasónk azonban fogta és amit csak talált a kukában elküldte nekünk, ezzel indul a történet.
Egy 15 dolláros adathelyreállító szoftver ( kínai ) segítségével összesen 470 Gigabájtnyi adat „jött vissza” Ezek mindenféle iratok, formátumok, nagyjából 10 éve történetét bemutatva egy láncolati cég rendszernek, ami már első látásra is adócsalásra épül. Több segítőnk is akadt, velük próbáltuk értelmezni, hogy mi mit is jelent. Ebben az esetben időben visszafelé haladunk, hiszen több olyan iratot is találtunk, amely még élő üzlethez kötődött.
Természetesen nem tudhattuk, hogy ezek valódiak-e, vagy csak a figyelés gyanús jeleire legyártották a hamis információt, így az egyik, azonosítható fővállalkozót megkérdeztük. A válasz érdekesre sikerült
Az előkerült dokumentumok egy viszonylag egyszerű „gazdasági megoldást” mutatnak: Adott egy alvállalkozó szervező, nevezzük „Zsuzsának” aki „Zoliékkal” együttműködve üzemeltet egy „bukócéges” rendszert. Korábban külön dolgoztak, kb 2 éve találtak egymásra. ( nem ellenőrzött információ, de úgy értesültünk bennfentestől, „Zsuzsánál” is volt kutatni a hatóság, ahol találtak is több tízmillió forintot, de nem foglalták le. Zoliék „titkos” irodájában folyt az ügyvitel a galériában található képek szerint nem sokat törődtek az információ biztonsággal:
A dokumentumok pontosan lerajzolják a rendszert, amelyben az alvállalkozó „működtetése” zajlik. Röviden: „Zoli” „Zsuzsi” hozza az alvállalkozókat, a fővállalkozó mondja meg, mennyiért dolgoznak. A kifizetett bérek nettó 1000 forint körüliek, az alvállalkozók 1200-1300 forintot kapnak.
Szó sincsen alkudozásról, „Tulajdonosi döntés” ennyit kaptok …
Az elszámolás is érdekes:
Az előbbi a fővállalkozói, az utóbbi a dolgozói elszámolás, sok kérdés nincsen… Az adathordókon banki kivonatok is találhatók, igazolva az előbbi számokat.
Az újságírás szabályai között fő helyen áll, a „hallgattassék meg a másik fél is” elve, a kiegyensúlyozott tájékoztatásra törekvés. Több azonosított megbízó és résztvevő felé küldtünk sajtómegkeresést, legyen az áruház lánc, vagy autógyár. Az utóbbitól nem érkezett válasz, pedig ha igazak adataink kínos helyzet állhat elő. Az iratok között, közel húsz éves viszonylatban a Suzuki gyárban őrként dolgozó személyek adatai is megtalálhatóak. Ezek közül, próbaképpen, az adatok ellenőrzése érdekében néhánnyal sikerült telefonon beszélni, akik igazolták, hogy a lista valós:
A kapcsolat is igazolt a résztvevők és a Suzuki között…
Az utóbbi levél azért is érdekes, mert ebből derül ki, hogy az alvállalkozót nem a fővállalkozó választja, hanem „kapja”… Különben nem kellene kérdezni a szervezőtől, hogy ki is az…
Több tanulság és fejlemény is várható még, ízelítőül egy:
Tavaly, egy ismert Facebook szereplő, aki a vagyonvédelmi toborzó vagy „HR Munkatárs” szerepben is jelen van ott, internetes újságunkat „adathalász” vállalkozásként jellemezte nyilvánosan, kihasználva ismertségét. Ebből mi büntető eljárást indítottunk, majd, az erre történő felkészülés során kiderült, hogy az illető, jelen cikkünkben is érintett… Biztosan a véletlen műve.
Ahogy az is, hogy egy szintén ismert dél-magyarországi vagyonvédelmi aktivista a NAIH-nál tett „közérdekű bejelentést” adatkezelésünkkel kapcsolatban. Az csak „hab a tortán, hogy az egyik a másikat jelöli meg, mint felbujtót…
Adatkezelés ügyben fontos információ az érintetteknek: Ahogy 2021 márciusában a Future Security „dobozában” lévő információ miatt, ebben az esetben is tettünk feljelentést az illetékes hatóság felé, így a bizonyítékok őrzése jelenleg az elsődleges adatkezelési jogcím. – sok sok hónapja.
Talán tudtunk segíteni egy bélyeg árát, vagy egy levél megfogalmazásának idejét megspórolni.
folytatás következik…